Boldog karácsonyt!

Boldog kalácsot kedves olvasóim!
visszatértem!!!!!!!!!!!! pedig el se mentem. Ime egy ujabb fejezet. mégpedig az 1. rész 1. fejezete. de nem csak ez az ujdonság. mint már biztos észrevetted kedves olvasó megjelent egy szavazás. mint már emlitettem egyik bejegyzésemben eme történet különböző kalandokbol fog felépülni, de minden rész egyre közelebb visz minket a végjátékhoz.( ami majd ha számitásaim stimmelnek akk 2021-ben fog elérkezni).de mivel hogy már előre tervezgetem a történette ezért fennál ama probléna miszerint a vége már megvan, a közepe már megvan, de az eleje nagyon nincs meg. ezért feldobtam szavazásra, hogy döntsetek ti, mi legyen majd a folytatás. mert igy legalább a többség akarata dominál. igaz mindegyik fejezet sorra kerül de ti döntötök hogy mijen sorrendben.
no ez meglenne! a második téma: egyik ismerösöm mutatott egy naon fain videot, gondoltam kirakom nektek hátha tetszik.ez egy sorozet előzetese ami jövő márciusban kezdődik.

nos ezen is tulestünk. most akk jöjjön a kövi fejezet. Jó szorakozást.

        1.  Rész

                                    1. fejezet

Június 21. Csütörtök. Reggel 6:04.

  Roland Tailer az igazak álmát aludta. Az iskolai szünidőnek köszönhetően zavartalanul tehette ezt. Illetve csak tehette volna, ha valaki nem csönget. Roland dühösen lecsapta az éjjeli szekrényén álló óráját. Újra csengettek. Roland rájött, hogy nem az óra csörög. Ránézett az igazságtalanul bántott vekkerre. 6:06 –ra váltott épp a kijelzőn a szám. Roland magában elküldte melegebb éghajlatra a korai látogatót. Fejére húzta a takarót és átfordult a másik oldalára. Ezen lépés következtében elkerülte figyelmét a szobájába, a nyitott ablakon át belépő személy. Újra csöngettek.

  - Majd elunod… - mondta Roland és már aludt is.

 A vendég odalépett a fiú ágya mellé, megragadta a matracot és egy nyugodt mozdulattal leborította róla az alvó Rolandot.

  - Jó reggelt, szerencsétlen! – hajolt fölé a váratlan vendég.

  - Mi… a…! – Roland nagy nehezen kikecmergett a takarója alól, így végre meglátta támadóját. Miután meggyőződött róla, hogy ki érkezett váratlanul látogatóba, legszívesebben magára hozta volna a paplant. Nora állt előtte és szemrehányóan nézett rá.

  - Végre felkeltél! – mondta a lány. – Háromszor csöngettünk. Nem hallottad?

  - Megtudhatnám, hogy mit keresel a szobádban. – sziszegte Roland dühösen.

  - Szerinted? – kérdezett vissza Nora gúnyosan.

  - Nem válaszoltál a kérdésemre!

  - Kávézni jöttem. Vagy talán zavarlak?

  - Nem! Abszolút nem zavarsz! Úgy sincs semmi dolgom. De ha meg nem sértelek, megtudhatnám, hogy miért az ablakon keresztül jöttél?

  - Hát, mert nem nyitottál ajtót… - mondta jó kislányos arccal, majd még hozzáfűzte – Amúgy Anna az ajtó előtt vár ránk. Ő neki és főzöl egy kávét?

 Roland morgott valamit, majd így szolt: - Engedd be őt is! Felöltözöm, aztán megbeszéljük, hogy mit akartok. – kitessékelte Norat a szobából. Majd felsorolva mintegy 100 káromkodást öltözködni kezdett.

Nora, miután Roland kitessékelte, lesétált a lépcsőn és beengedte az ajtó előtt várakozó Annát.

 - Roland merre van? – kérdezte Anna az ajtón belépve.

 - Most öltözik. Azt mondta mindjárt itt lesz.

 - Csináltál valamit vele?

 - Én? Mit tettem volna? – kérdezte Nora ártatlanul. – Miből gondolod, hogy csináltam vele valamit?

 - Hogy a fene esne, beléd te rí… - Roland jött lefele a lépcsőn és harsányan káromkodott. Azonban torkán akadt a megkezdett szitokszó mikor megpillantotta Annát. Visszafojtotta a ki kívánkozó mondandóját. Helyette inkább köszöntötte a másik vendégét. – Jó reggelt! Foglaljatok helyet! – mutatott a heverőre. Miután a két lány elhelyezkedett udvariasan megkérdezte őket. – Nos, hát megtudhatnám az okát ennek a korai látogatásnak? – kihangsúlyozta a korai szót.

 - Ha kicsit gondolkodsz, rá fogsz jönni. – válaszolt nyugodtan Nora.

 - Képzeld, egész idáig azon gondolkodtam, hogy mi lehet, az az ok miért reggel 6-kór ki kell rángatni az ágyból, és nem tudok sehogy se rájönni. – Roland vöröslött a dühtől. – Jó lenne, ha elmondanád.

 - Hát ez nagyszerű! – fakadt ki Nora. – Sikerült kifognom egy idiótát! Egy hónap alatt elfelejtetted, mi történt veled és Annával?

 - Mi közöd van a történtekhez?! – Roland sötét tekintettel meredt Norára. – Reméltem, hogy ezen eseményekről soha többé nem esik szó.

 - Emlékszel, az aznapi vacsora után volt négyünknek egy rövid megbeszélésére?

 Roland dühe egy pillanat alatt elpárolgott. Végre értette a helyzet komolyságát. Nyugodt hangon válaszolt. – Tehát eljött az ideje az ott megbeszélteknek. De miért pont most?

 - Egyszerű a magyarázat. –szólt Nora. – Most van az az időszak, amikor teljesíthetitek az első próbát.

 - Próbát? Milyen próbáról beszélsz?

 - Ezt majd megtudjátok, ha itt az ideje. – Nora az órájára pillantott. – Most viszont indulnunk kell! Hamarosan minden kérdésetekre választ kaptok.

 - És hova is megyünk? – kérdezte bizalmatlanul Roland.

 - A központba. – hangzott a rövid válasz.

 - És mivel megyünk? Taxival vagy talán gyalog?

 - Befognád végre?! – kérdezte Nora megunva Roland idióta kérdéseit. - Autóval megyünk. Még valami idióta kérdés?!

 - Mily kedves válasz, kisasszony! – mondta Roland gúnyosan.

 - Akkor indulás! – kiléptek az ajtón.

 Roland bezárta mögöttük az ajtót. Ezután a kapu irányába vették az irányt. – És merre van az autónk, hercegnő? – kérdezte gúnyosan Roland.

 Nora elengedte füle mellett a megjegyzést. Zsebébe nyúlt és elővette a mobilját. Tárcsázott és várt, hogy a hívott fél jelentkezzen. Miután ez megtörtént, Nora csak ennyit mondott: - Készen állunk! – alighogy zsebre tette a telefont egy fekete furgon állt meg előttük.

 - A kocsi előállott. – jelentette ki Nora.

 - Ez?! Ilyenekkel szoktak embert rabolni! – méltatlankodott Roland.

 - Biztos, hogy ez az?

 - Persze! Pattanjatok be!

 Hirtelen kivágódott a furgon ajtaja és egy ismerős arc jelent meg előttük. – Jé! Egy ismerős arc! Nézd Nicole! A kölyök visszatért sorainkba.

 Kinyílt a furgon ajtaja és így láthatóvá vált a sofőr. – Igazat van Daniel. Tényleg ismerős valahonnan ez a fiatal. Igaz, amikor legutóbb láttam akkor a fiatalember egy kicsit jobb Szinben volt. Mi van veled Roland? Megint harcoltál?

 - Köszönöm kérdésed, Nicole! Nem, nem harcoltam. Csak rosszul aludtam az éjjel. – válaszolt Roland.

 - Már megbocsássatok, hogy félbeszakítom a teadélutánt, de indulnunk kellene! – szakította félbe Nora a beszélgetést.

 - Nos, igaza van Noranak. – jegyezte meg Nicole. – Pattanjatok be! Máris indulunk.

 10 perce voltak úton. Mindenki a gondolataiba merülve hallgatott. Roland elunva nagy csöndet Danielhez fordult.

 - Mond csak, Daniel! Miért nem Leonidással jöttél, miért ezzel az egyszerű furgonnal?

 Daniel elmosolyodott – Ez nem egy egyszerű furgon. Ő Bernard. Egy mamut lelke lakozik benne.

 - Ugye csak szívatsz? – kérdezte Roland, mert nem akarta elhinni, amit hallott.

 - Tudod, Roland… - kezdte Daniel a magyarázatot. – Ebben a furgonban is, úgy, mint a motorjainkban a vérkristályunk egy darabja található. Ezek segítségével a gépekbe is beleköltöznek a lelkek, amivel a tulajdonosuk szövetséget kötött.

 - Hány lélekkel köthet szövetséget egy ember?

 - Csak eggyel. Én például, mint már említettem, Leonidas a griffmadár lelkét üdvözölhetem társamként. Nicole egy fehér tigrissel kötött barátságot.

 - És Bernard? – kérdezte Anna. – Ő kivel kötött szövetséget?

 Az eddig vidám Daniel elszomorodott. – Thomas Klein volt Bernard társa.

 - Volt? – kérdezte Roland.

 - Volt. – válaszolt Daniel. – Tavaly hunyt el.

 - Ismerted közelebbről? – kérdezte Anna.

 - A mesterem volt…

Néma csend ereszkedett rájuk.

 - Sajnálom, Daniel. – törte meg a csendet Anna.

 - Semmi baj. Nem tudhattad.

 - Részvétem! – szolt Roland. – Megkérdezhetem hogyan halt meg?

 - Tüdőrákja volt. 17 évig küzdött ellene. Sajnos egy éve sincs, hogy elvesztette a küzdelmet.

 - Bocs, ha megbántottalak a kérdéssel!

 - Semmi baj!

 -  A szövetséges lelkekkel mi történik, ha a társuk meghal.

 - Nos, ez esetben a lelkek visszatérnek a világukba és várnak arra, hogy találjanak egy újabb társat maguknak.

 - És Bernard? – kérdezte Anna.

 - Bernard egy érdekes eset. Tom halála után itt maradt. Beköltözött a furgonba és itt maradt velünk.

 - Említettél valamit egy kristályról. – kezdte Roland – Az, mire kell?

 Daniel először nem értette a kérdést, majd rájött, hogy mire gondol Roland. A zsebébe nyúlt és elővett onnan egy vörös Szinű kristályt. –Erre gondolsz?

 - Ha ez az, amiről nem rég beszéltél, akkor igen.

 - Akkor egyről beszélünk. Nos, ez lenne az úgynevezett vérkristály.

 - És mi célt szolgál?

 - Ez a kristály nélkül nem tudnátok kapcsolatot tartani a szövetséges lélekkel.

 - És miért kell a járművekbe berakni egy darabkáját?

 - Nem kötelező, viszont előnyös. Rengeteget segít, ha megteszed.

 - Nekünk is lesz ilyen kristályunk? – kérdezte Anna.

 Daniel kapásból válaszolni akart azonban meglátta Nora rosszalló pillantását és torkán akadt a szó.

 - Valószínűleg…

 - Valószínűleg? Hogy érted ezt?

 - Sajnálom, ezt egyelőre nem mondhatom el.

 - Miért nem?

 - A szabályok miatt.

 - A szabályok általában azért vannak, hogy megszegjük őket.

 - A szabályok azért vannak, hogy a világ ne süllyedjen káoszba, ifjú padawan.

 Roland rájött, hogy hiába próbálkozik, ezért más vizekre evezett. – Te mióta vagy lélekharcos, Daniel?

 - 11 éve.

 - És Nicole?

 - Ő 8 éve csatlakozott.

 - És mióta vagytok társak, illetve házastársak?

 - Mikor Nicole idekerült akkor rögtön mellém lett beosztva társnak. Először nem voltunk jóban. – Daniel elgondolkodott. – Konkrétan azon voltunk, hogy kölcsönösen kikészítsük egymás idegeit. De ahogy teltek az évek, megkedveltük egymást. És végül két évvel ezelőtt sikerült annyira megőrülnöm, hogy megkértem Nicole kezét, és ő pechemre igent mondott.

 - És milyen volt a lánykérés? – kérdezte Anna.

 - Hát elég különlegesre sikeredett… konkrétan egy feldühödött cerberus elől menekülve kértem meg a kezét. Elég romantikus volt. Egy holdfényes éjszaka, egy nyugodt, néptelen erdő. Csak én és Nicole… és még egy körülbelül 10 méter magas háromfejű blöki.

 - Mily romantikus volt. – jegyezte meg a váratlanul megjelenő Nicole. – Azt se felejtsd ki a mesédből, mikor a harc után szakadt felsőben és hiányzó nadrággal térdeltél elém megkérni a kezem!

 - Ráadásul a gyűrű a nadrágban maradt. – jegyezte meg Daniel.

 - De várjunk csak! Nicole, ha te itt vagy, akkor ki vezet?! – kérdezte aggódva Anna.

 Nicole nyugodtan válaszolt. – Senki. – Mielőtt kitört volna a pánik, folytatta. – Ugyanis megérkeztünk.

 Az ajtó kinyílt. A betörő napsugarak megvakították a bent ülőket. Mikor már a szemük megszokta a fényt meglátták az előttük ülő Peter Millert.

 - Jó napot! Örülök, hogy épségben megérkeztetek.

Bocsánat kérés,magyarázat,kifogások bla..bla...bla...

Sziasztok drága olvasók! Igen most újra eljátszhatnám a mártírt, hogy igy meg ugy kellett dolgoznom és ezért nem tudtam feldobni eme fejezet és egyben prologus lezárást. Bezony! evvel a bejegyzésemmel végre pontot teszek a prologus végére.de elötte is térjünk rá az első napi rendi pontra.
1) a magyarázat és a bocsánat kérés. Én is ember vagyok ezáltal bennem is megtalálható a restség csúnya emberi bűne.( magyarul olyan lusta vagyok, hogy azt már büntetni kellene.) de nem ez volt az igazi ok amiért ennyit kellett várni a következő fejezetre. az ok teljesen más. mégpedig egy hihetetlenül összetett és izgalmas, álltaalam a világ legjobbnak tarott anime cime a bűnös. Nos ez a Fulmetal Alchemist testvériség volt. igen sajna ahányszor ugy voltam vele hogy géphez kerültem mindig azon voltam hogy felteszem a kövi fejezetet. de sajna egyszerüen nem birtam abba hagyni az FMA-t.sajna. de most hogy végig néztem elérkezett ide is a boldog befejezés.( épp most kopogtatott). ezért hacsak drága anime fan osztálytársam nem beszél rá egy másik hasonlo izgalmas és összetett csodára akk a legközelebbi fejezetre már nem kell enyit várni.
2)a második pont. ez arrol szol hogy sjna nem sikerült Roland Tailernek bejutnia a dinka villába. sajna kevés volt a szavazat.és ezért szomoru vagyok.
3)mint már biztos észrevettétek megjelent egy két egyéb oldalacska itt a bejegyzés felett: a szereplők fül és a vendégkönyv.
a szereplőknél na vajon mit fogtok olvasni? lehet találgatni. Ugy van! recepteket...
a vendégkönyvbe meg hagyhattok üzenete annak köszönhetöen hogy beállitottam, nem kell regelnetek a hozzászoláshoz.
4)az utso elötti napirendi pont: nem sokára meg fog jeleni egy szavazás.itt majd annyit ... majd megtudjátok ha ki élessz rakva.
5)az utsó napirendi pont. maga a fejezet.

Jó olvasást Hozzá!

                                                                            4/4

  - Te Nicole! Ez a kölyök él még szerinted?

  - Persze, hogy él te idióta. Szerinted a halottak lélegeznek?

  - Hát amilyen ramatyul kinéz.

 Roland felnyitotta egyik szemét és így láthatta a két beszélgető fél férfi tagját, aki épp közelebbről vette szemügyre.

  - Reggelt álomszuszék! A nevem Daniel Johnson. És ha nem tévedek, akkor te Roland Tailer kell, hogy légy.

  - Daniel, te alapból ilyen hülye vagy, vagy csak ha neki futsz? – kérdezte mellé lépve egy 25 év körüli hölgy. – Fel tudsz állni kölyök? – ez a kérdés Rolandnak szolt. Azonban Daniel szolt helyette.

  - Nézzél már rá, Nicole! Ahhoz alig van ereje, hogy a szemét nyitva tartsa.

 Roland egy határozott mozdulattal félrelökte Danielt és feltápászkodott. – Üdv! – megtántorodott, de talpon maradt.

  - Hé!!! Mi bajod van kölyök?! Miért kellett félre lökni?!

 Roland nem figyelt Daniel felháborodott mondandójára. Tekintetével Annát kereste, de mivel nem látta, erejét összeszedve halkan megkérdezte az előtte álló Nicole-t. – Mi történt Annával?

  - Kivel? – kérdezte értetlenül Daniel.

  - Idióta! – jegyezte meg Nicole, majd válaszolt Roland kérdésére. – A barátnőd jól van. Jelen pillanatban alszik.

 Rolandot szemmel láthatólag nem nyugtatta meg a válasz. – Látni szeretném! – mondta halkan.

 Nicole egy szó nélkül intett neki, hogy kövesse. Odasétáltak az egyik közeli fához. Roland meglátta a fa alatt fekvő lányt, odalépett melléje, leült és némán figyelte. Így ment ez percekig. Daniel egy idő után elunta a várakozást, odament Roland mellé és megkérdezte.

  - Most épp mit csinálsz, kölyök?

 Roland nem válaszolt.

  - A barátnőd él! Miért ülsz itt, mint ha siratnád?

 Roland még csak rá se nézett.

  - Hallasz egyáltalán?! – kérdezte Daniel türelmét vesztve, mivel idegesítette Roland érdektelensége.

 Roland felé fordult. – Persze, hogy hallak, te idióta! – mondta és talpra állt.

  - Hé! Ezt kikérem magamnak! – méltatlankodott Daniel. – Csak és kizárólag Nicole nevezhet engem idiótának!

  - Miért?! Ki neked ez a bizonyos Nicole? – kérdezte Roland idegesen.

  A felesége vagyok. – szólt Nicole nyugodtan. – Nicole Johnson.

 Rolandot meglepte ezen információ. – Én kérek elnézést! Nos, illene nekem is bemutatkoznom. – kezet nyújtott Danielnek. – A nevem Roland Tailer.

  - Örvendek! – válaszolt Daniel és kezet fogott Rolanddal. – Én Daniel Johnson vagyok.

  - Tehát most, hogy átestünk a kötelező bemutatkozáson – kezdte Roland – jó lenne tisztázni egy- két dolgot. Először is, ti most a jók vagy a rosszak csapatát erősítitek?

  - Nem hinném, hogy életben hagytunk volna, ha mi a gonoszak közül lennénk. Nem gondolod? – kérdezte Nicole.

  - Van benne valami. – jegyezte meg Roland. – Akkor megtudhatnám, hogy mi járatban?

  - A legegyszerűbben elmondva… - kezdte volna Daniel, azonban Nicole folytatta helyette.

  - A lélekharcosok elit osztagának vagyunk tagjai.

  - És mit akartok tőlem?

  - Mi lennénk a felmentő sereg.

  - Bővebben… - mondta Roland.

  - Hát az igazság az, hogy – kezdte Daniel – mi azért lettünk ide küldve, hogy téged megmentsünk…

  - Eléggé elkéstetek vele!

  - Örülnöd kellene neki, hogy még van rá lehetőséged panaszkodni emiatt. – jegyezte meg epésen Nicole.

  - Ha rajtatok múlott volna, akkor most nem beszélgetnénk. – válaszolt Roland némi éllel a hangjában.

  - Örülj, hogy élsz, kölyök! Ráadásul, ahogy nézem még csak meg sem sérültél!

 Roland félrelökte a vállán levő öltönyét és így láthatóvá vált a Tarantula által vágott seb. – Az én életem nem fontos annyira. A fontosabb tény, hogy Annát megmarta egy óriási pók. Szerencsére az utolsó utáni pillanatban sikerült beadnom az ellenszérumot. Így is kérdéses, hogy mennyi károsodást okozott a szervezetébe került méreg.

 Anna eközben magához tért. Nicole észrevette ezt és szolt a vele szemben álló Rolandnak. – Van egy jó hírem Rómeó. Júlia felébredt, és ahogy elnézem, nincs semmi komolyabb baja.

 Roland először nem értette a célzást, de aztán leesett neki. Rögtön a lány mellett termett. – Anna, minden rendben?! – kérdezte aggódva.

  - Roland… - mondta a lány halkan – Mi történt?

  - Semmi különös… - Roland azon gondolkodott, hogy elmondja-e a lánynak az igazságot. – Aludtál egy keveset.

  - Nem szép dolog a hazugság. – felelte a lány. – Most már minden beugrott. – elmosolyodott. Azonban a mosoly nem sikerült túl meggyőzőre. – Másodszor mentetted meg az életem, az életed kockáztatása árán.

  - Semmiség… - mondta Roland, azonban Anna félbeszakította.

  - Miattam kellett, hogy megsérülj. Annyira gyengének érzem magam. Nem vagyok képes megvédeni magam. – kicsordultak a könnyei, úgy folytatta. – Miattam kell az életedet kockáztatnod! Miattam!

  - Ugyan már! Hisz semmiség volt az egész.

  - A sebed nem erről árulkodik. Ezt is csak azért szerezted, mert útban voltam.

  - Miből gondolod, hogy megsérültem? – kérdezte Roland miközben lopva megigazította a vállán lévő öltönyét, hogy eltakarja a sebesülését.

  - Érzem. – jelentette ki Anna. – Nem tudom hogyan, de mintha összefüggne a gyógyító képességemmel. – megpróbált felállni, de lábai megrogytak. Roland még idejében elkapta. Segítette Annát, hogy talpon maradhasson. Mikor már a lány stabilan állt a lábain. Rolandra parancsolt: - Mutasd a sebed!

 Roland meglepődött, de egy szó nélkül teljesítette a lány kérését és elvette válláról az öltönyt. A mély vágás napvilágra került.

Ekkor odalépett hozzájuk Nicole. – Már mondani akartam, kölyök. Be kellene kötözni a sebedet!

  - Nem szükséges bekötözni! – szolt váratlanul Anna. – Majd én megoldom. – mire Roland felocsúdott, Anna már mellette termett és megragadta a sérült karját.

  - Anna! Mit akarsz csinálni? – kérdezte meglepődve a fiú, azonban a kérdezett nem válaszolt. Anna a vágott seb fölé tette a tenyerét és halkan mormolni kezdett. A seb szélei váratlanul összehúzódtak, a vágás eltűnt. A bőr sértetlenül fehérlett a telihold sápadt fényében. Roland döbbenten meredt a karjára, majd a lányra. – Anna… ezt hogyan… már, mint milyen módon… vagyis miképp – a döbbenete alábbhagyott és végre meg tudta fogalmazni rendesen a kérdését. - Ezt hogyan csináltad?

 A lány úgy nézett rá, mintha most látná életében először. – Mire gondolsz?

  -A sebem… eltűnt. Ezt hogyan csináltad?!

  - Nem tudom… - válaszolt Anna olyan hangon, mintha sírva akarna fakadni.

  - Hihetetlen erő! – szolt Nicole váratlanul. – Ilyen fiatalon nagyon ritka az ehhez hasonló lélek erő!

  - Felvilágosítana végre valaki, hogy miről van szó?! – kérdezte Roland türelmetlenül –Mi az a lélekerő?

  - Nos, hát ez egy olyan dolog, ami hosszas magyarázatot követel. –szolt Nicole.

  - Nem baj. Ráérünk. – szolt Roland.

  - Nem, nem érünk rá! – szólt hirtelen Daniel. –A feladatunk úgy szolt, hogy találjuk meg Roland Tailert és azonnal vigyük a bázisra!

  - Mi van? – Roland nem értette a helyzetet. – Akkor, most rögtön el akartak valahova cipelni engem? Na, abból nem esztek! Anna nélkül nem megyek, egy tapodtat sem!

  - Ki mondta, hogy ő nem jön? – kérdezte Daniel. – Mr. Miller őt is meghívta. Őt is magunkkal visszük.

  - Honnan tudtok a meghívásról? – Roland gyanakodva tekintett az előtte álló Danielre és Nicole-ra.

  - Na vajon? – Daniel már egy kissé türelmetlen hangon válaszolt. – Nem tudom, hogy említettem-e. Ha igen akkor bocsánatot kérek! Nos… mi a lélek harcosok elitosztagának vagyunk a tagjai. A feladataink között van többek között az is, hogy a főnökünket védenünk kell. Ezért tudnunk kell ilyen apróságokat.

 Nicole folytatta Daniel gondolatmenetét. – Konkrétan mindent tudnunk kell, a legapróbb részletig.

  - Ahogy Nicole mondja. – jegyezte meg Daniel. – Azonban most már tényleg indulnunk kell!

  - És pedig hogyan? – kérdezte idegesen Roland. – Talán gyalog? Köszönöm nem!

  - Ki mondta, hogy gyalog megyünk? – Daniel füttyentett egyet.

 Nem messze a fák között felbőgött egy motor. A hang egyre erősödött, mígnem váratlanul a bokrok közül kiugratott egy fekete Harley Davidson és nagy port felverve odafarolt Daniel mellé. Nicole követte férje példáját, az ő hívószavára egy hófehér Suzuki GSX R jelent meg, és állt a lány elé.

  - Mi a…! – Rolandról meg lehetett volna formázni a csodálkozás szobrát.

 Daniel felpattant a motorra. Az acélparipa, mint ha csak erre várt volna, az első kerekét felemelve felágaskodott, majd váratlanul gázt adott. Daniellel a nyergében meg tett három kört a tisztás körül. Ezután nagy lendülettel befarolt az ámuldozó Roland elé. – Nos? Hogy tetszik a motorom? – kérdezte.

 Roland összeszedte gondolatait és válaszolt. – Gyönyörű példány! Egy igazi Harley Davidson. – Roland lelkesedése alábbhagyott egy kissé. – Azonban valami nem stimmel vele.

  - Mi lenne az? – kérdezte Daniel tettetett csodálkozással. Pedig jól tudta mire gondol a fiú.

  - A motor… saját magától jött ide, a hívószavadra. Ráadásul úgy viselkedett, mint akinek saját akarata lenne.

  - Hát igen egy kicsit önfejű, de mit vár az ember egy Griff lelkétől?

  - Griff lelkétől? Miről beszélsz Daniel?

  - Ez egy lelkes motor. – válaszolt Daniel nevetve.

  - A motorodnak van egy lelke? – kérdezte Anna váratlanul. Odament Roland mellé. –És Nicole motorja?

  - Az ő motorja is lelkes. Csak annyi a különbség, hogy az én Harley Davidsonom egy griff lelkét örökölte, Nicole lélekvesztője pedig egy tigris barátságos lelkét fogadta magába. Nos, gyerünk fel szállás!

  Daniel és Nicole felpattantak a motraikra. Anna egy szó nélkül elhelyezkedett Nicole mögött, Roland azonban bizalmatlanul tekintett a fekete fenevadra.

  - Biztos, hogy jó ötlet ez?

  - Már miért ne lenne az? – kérdezte türelmesen Daniel.

  - Csak azért kérdem, mert nem bízom ebben a gépszörnyben.

  A „gépszörny” Roland szavaira reagálva felpörgött.

  - Megnyugodhatsz! Leonidás teljesen békés természetű.

  - Leonidás? – kérdezte Roland meglepetten.

  - Igen. Leonidás a neve. Így neveztem el. Szerintem illik hozzá.

  - Valahogy nem bízom benne. – mondta Roland halkan.

 Daniel elunván a dolgot felkapta a fiút és maga mögé ültette. – Kapaszkodj! – mondta és már száguldottak is. Roland az utolsó utáni pillanatban tudott csak megkapaszkodni. Sejtette, hogy a motor a felelős a repülő startért.

  - A rák vigyen el, Leonidás! – gondolta magában.

Így száguldottak ismeretlen céljuk felé. egy idő után Roland nem bírta visszatartani már a kitörő kíváncsiságát és előre szolt Danielnek. – Hallod Daniel! Lehetne egy kérdésem?

  - Hallgatlak.

  - Hogyan szerezted Leonidást?

  - Nem én szereztem, ő választott engem, én meg szövetséget kötöttem vele. De majd elmesélem úgy is egyszer az egész történetet.

  - És mennyi lélekkel lehet szövetséget kötni?

  - Csak eggyel.

  - Tehát ha pechem van, akkor életem végéig egy rossz lélekkel kell, szövetségben lennem?

  - Nincs olyan, hogy rossz lélek. Minden lélek másban segíti az életedet. De ha nem vagy képes megbarátkozni a lélekkel, akkor viszont tényleg peched van.

  - Értem.

 10 perc száguldás után megérkeztek céljukhoz. Roland erre akkor jött rá, mikor egy barlangba beszáguldva satufékkel és szép ívű farolással leparkoltak egy sziklafal elé.

  - Egy zsákutca? – kérdezte Roland enyhén idegesen. – Ezért száguldottunk végig, hogy aztán eltévedve egy zsákutcába jussunk?

 Daniel és Nicole szó nélkül leszálltak a motraikról és a falhoz sétáltak. Daniel a zsebébe nyúlt, majd elővett egy apró vörös színű kristályt. Nicole a nyakában a Danielével megegyező színű és formájú kő lógott. Ő is kézbe vette a rubinvörös kristályt. Mindketten a falon lévő résbe helyezték a köveket. A két kristály felragyogott egy pillanatra. Semmi sem történt. Szemmel láthatóan semmi. Kivették a köveket és visszahelyezték a helyükre. Nicole a nyakába, Daniel a zsebébe. Visszamentek a motraikhoz.

  - És most? – kérdezte Roland – Akkor visszafordulunk?

  - Visszafordulni? – kérdezte Daniel meglepve. – Hiszen már itt is vagyunk a célunknál.

 Roland előbb a falat, majd Danielt nézte. Azon gondolkodott, hogy most valószínűleg épp egy őrülttel beszélget. Már a menekülésen gondolkodott, mikor Daniel megszólalt.

  - Kapaszkodj! Indulunk!

  - Mi van…?! – kérdezte Roland. Azonban Daniel válasz helyett gázt adott, és már száguldottak is a sziklafal irányába. Roland felordított és még akkor sem akarta abba hagyni, amikor sértetlenül átjutottak a falon és megálltak egy nagy terem közepén. Miután megálltak Roland valamelyest lenyugodott. Ahogy összeszedte magát rögtön Danielnek esett.

  - Miért nem szóltatok előbb?! Annának és nekem megmondhattátok volna, hogy mi van és akkor nem kellett volna mind kettőnknek az életünkért imádkoznunk.

 Anna közbeszólt. – De Roland! Én nem ijedtem meg. Nicole előre figyelmeztetett.

 Roland sötét tekintettel nézett Danielre. – És nekem miért nem lehetett szólni?!

  - Bocs! Nem volt rá lehetőségem. Na, gyerünk! Induljunk!

  - Hova?

  - Kövessetek! – Daniel és Nicole elindultak az egyik irányba. Roland és Anna követték őket. Teljesen sötét volt körülöttük a teremben. Mindig csak ott volt világosság ahol épp jártak. Körülbelül 100 méter megtétele után egy lifthez értek. Beszálltak, majd miután Nicole megnyomta a megfelelő gombot, elindultak fölfelé.

  - Jó, hogy eszembe jut! – törte meg a csendet Daniel. – Mr. Miller üzeni, hogy édesanyádnak nem szabad megtudnia, hogy mi történt!

  - És akkor mit mondjak neki? – kérdezte dühösen Roland. – Mivel magyarázzam a késést, az elszakadt ruházatomat és Anna eltűnését?!

  - Találj ki valamit! – válaszolt Daniel. A lift megállt. Ajtaja kinyílt. Millerék házának folyosóján álltak.

  - Nos, akkor, sziasztok! – köszönt el Daniel és Nicole. A lift ajtaja becsukódott.

  - Roland és Anna összenéztek. – Akkor most? – kérdezte a lány.

  - Kitalálunk valamit. – jelentette ki Roland nyugodtan.

 Benyitottak az ajtón. Sarah Tailer mikor meglátta az ajtón belépő fiát, kis híján elájult.

  - Roland… veled meg mi történt?! – kérdezte hebegve.

 Roland elmosolyodott – nos, anya, ez egy érdekes történet.

Nos ezzel véget ért a prológus.A legközelebb már egy új történet szál indulását fogjátok megélni.Nos hát akk sziasztok!

Rendkívüli bejegyzés.

Tudom...tudom! Már megint nem a gyorsaságomról vagyok híres. sajnálattal közlöm, hogy mint ahogy már a címben is állt ez egy rendkívüli bejegyzés. itt most nem írok új részt mivel még nem vé... (illetve már végeztem vele csak nincs időm felrakni.) nos a lényeg ami miatt ezt a bejegyzést írom az az hogy Roland Tailert jelölték a dinkavilla.blog.hu szavazására így esélye van hogy bejut a történetbe. ezért drága olvasóim megkérnélek titeket hogy segitsetek Rolandnak bejutni, hogy nekem végre legyen okom pezsgőt bontani. Nagyon megköszönném és még talán gondolnák is rátok amikor a pezsgőt meginnám. Tehát annyi a dolgotok,hogy fogjátok magatokat és rákattintotok a linkre erre a linkre http://dinkavilla.blog.hu/2012/11/19/dinka_villa_2-_utolso_szavazas . Miután ez megvan már csak imádkozni kell. ha nem vagy vallásos akkor meg keresgélj 4 levelű loherét! ha nem vagy babonás akk az nem az én bajom... nos a lényeg légyszives szavazzatok és akk igérem sieteka kövi bejegyzéssel.
Nos előre is köszönöm nektek! sziasztok!

végy egy hollót! adj hozzá egy kis sárkányt szórd meg egy kis mágiával...

...avagy hogyan készitsünk egy folytatásos sztorit.üdv kedves olvasók! ujra itt lennék én is és egy új felyezet.
a cím megint elég nagy baromság ha nem olvasod végig amit mosz t irok.
egyik jo ismerősöm( a név nem fontos(elég ha én ismerem)) nemrég megkérdezte a történetemet olvasva hogy mi kell egy ijen történet irásához. és erre elgondolkodtam.tényleg mi is kell hozzá? tehetség?nem hiszem mivel az nekem nincs.fantázia? az biztos kell mert anélkül semmit se tudtam volna irni.egy jó történet? az is kell! mi minden szükséges egy ijen történethez.nos ha érdekel akk kapj elő egy jegyzetblokkot mert jön a recept!

1)kitalálsz egy alap történetet

2)kitalálod hozzá a szereplőket

3) a cselekményt

4)össze rakod az egészet és kinyujtod hogy ne legyen annyira tömör

5) leirod,lejegyzeteled,belejavitaszz

5)csinálsz egy blogot

6)felteszed az első fejezetet

7) megkéred egy ismerősödet és az reklámozza a blogod.

8)jah és a legfontosabb:vicces bejegyzésekkel tarkitod a történet elötti részeket

nos ennyi lenne a recept. most viszont jöjjön a nap fénypontja!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

jó olvasást!

                                                                       3/4

   - Üdvözletem, Roland Tailer! Azért jöttem, hogy megküzdjek veled.

 Roland döbbenten meredt a csuklyás alakra és a vállán ülő hollóra. Miután egy kicsit összeszedte magát, udvariasnak egyáltalán nem mondható szavakkal üdvözölte a titokzatos rossz akaróját. – Üdv! Tehát te lennél a csodaholló gazdája? Elég haláli páros vagytok ti így ketten. A kasza még hozzáad a fellépésedhez.

  - Gúnyolódsz rajtam, kölyök? – kérdezte halk hangon az idegen.

  - Nem! Egyáltalán nem. Édesanyám megtanított arra, hogy legyek tisztelettudó a kaszás és hollós urakkal. – Roland elgondolkodott – Már megbocsásson, uram! Ön tudja az én nevemet, de én nem tudom az magáét. Megtudhatnám, hogy mi a neve és akkor azon nevezném.

  - A nevem tarantula. – válaszolt a kérdezett.

 Roland meglepődött. – Tarantula? Úgy, mint a tarantula pók?

  - Talán valami bajod van a nevemmel?! – kérdezte Tarantula dühösen.

  - Nem! Nincs vele semmi bajom. –Roland megpróbálta kerülni a balhét, ám pechére mindig belefutott. – Megtudhatnám azt is, hogy mi dolga van velem?

  - Meg kell, hogy öljelek. – válaszolt Tarantula.

  - Ez esetben most elköszönnék. Nos, akkor a soha viszont nem látásra! – és már futott is visszaad ösvény irányába. Azonban váratlanul lepattant egy láthatatlan falról. – Ez meg mi a franc?!

  - A holtak lelkeivel egy védőburkot hoztam létre, ami megakadályozza, hogy bárki is áthatoljon rajta. – e szavak hallatán Roland összerezzent.

  - És akkor hogyan lehet innen kijutni? – kérdezte a fiú kétségbeesve.

 Tarantula egy kardot húzott elő és odadobta a fiú lába elé. – Ahhoz, hogy kijuss innen meg kell, hogy küzdj velem. Ha képes vagy megölni, akkor a fal eltűnik és te szabad vagy…

 Roland elgondolkodott a hallottakon. Miután leesett neki a tantusz így szolt: - És ha ne talántán nem akarnék harcolni, akkor, mi történik?

  - Harcolni fogsz! Nincs más választásod! – felelte Tarantula.

  - De miért én?! – kérdezte Roland beletörődve sorsába.

  - Te vagy a lélek katana örököse. Ezért kell, hogy megöljelek. Ez a parancsom.

  - Parancs? – Rolandot meglepte ezen információ. – Az a parancsa, hogy megöljön engem?

  - Ahogy mondod, kölyök.

  - Kitől kapta a parancsot?

  - Ezt nem mondhatom el. – felelte Tarantula és kézbe vette a kaszáját, amit eddig a hátára rögzítve tartott. – Azonban eleget szórakoztunk, ideje komolyra fordítani a szót!

  - Nem tudnánk ezt egy csésze kávé mellett megbeszélni? – kérdezte Roland próbálkozás gyanánt.

 Tarantula elengedte a füle mellett a kérdést. – Vedd a kardot és készülj fel a harcra. Akkor is megöllek, ha fegyvertelen vagy.

 Roland lassan lehajolt az előtte heverő kardért. Majd egy utolsó próbát tett. – Nincs valami más megoldás?

  - Nincs más lehetőség! – Tarantula kezében megvillant a kaszája és Roland felé csapott vele. Egy kék lökés hullám tartott a fiú irányába.

  - A p*****a! – kiáltott fel Roland és épp, hogy csak félre tudott ugrani Tarantula támadása elől, ami áthaladva védőburkon letarolt az erdőségből egy tíz méteres sávot.

  - Ha így folytatod, nem fogsz sokáig élni. – jegyezte meg Tarantula.

  - B*zd meg! Ez kevesen múlott! – Roland feltápászkodott és leporolta magát. – Szólhattál volna, hogy kezdődik a harc!

  - Az ellenség sose figyelmeztet.

  - Magának könnyű! – méltatlankodott Roland – Ilyen fegyverrel én is kemény lennék! De egy egyszerű katanával semmi esélyem.

  - Az az „egyszerű katana” ahogy te nevezed, megközelíti az én fegyverem erejét.

  - Pedig ránézésre csak egy egyszerű kard.

  - Ez a katana sárkányvérrel van átitatva.

  - És?!

  - Ha képes vagy használni a lélekenergiádat, akkor azt képes vagy ebbe a katanára sűríteni, mi által a fegyvered akár száz szór, erősebbé válhat, mint alaphelyzetben. Ez a sárkányvér képessége.

  - És hogyan tudom belevezetni a lélekenergiámat?

  - Ha ezt elmondanám, akkor túl könnyű lenne az egész. – Tarantula alig fejezte be a mondandóját már támadott is. Rolandot váratlanul érte a támadás, ezért elkésett a félreugrással. Tarantula csapása egy mély sebet szántott a fiú vállába.

  - B*zd meg! – sérült karjára szorította a kezét. – Ez nem volt fair húzás!

  - Ha így folytatod, hamar meghalsz.

  - Muszáj állandóan erre figyelmeztetni?!

  - Látom, még van kedved szemtelenkedni!

  - Már valahogy kezd elfogyni a kedvem. – feltápászkodott. – De ha egy kicsit vár gyűjtök egy kis kedvet…

  - Drágán megfizetsz a szemtelenkedéseidért! – Tarantula beleállította kaszáját a nyelénél fogva a földbe és kézbe vette az övén függő kést. Roland legnagyobb megdöbbenésére levágta a jobb kezén lévő mutatóujj utolsó percét és felírt a kasza pengéjére három jelet. – Látom, nem veszed elég komolyan ezt a küzdelmet. Ezért most egy kissé keményebbre veszem a küzdelmet. – fegyvere kékes fénye aranyszínűvé vált, alakja megváltozott.

  - Mi történik?! – kérdezte Roland kétségbeesve.

  - Aktiválom a lélekkasza végső formáját! – felelt Tarantula, majd felkiáltott. – Holtak lelkei hívlak titeket! Tápláljátok fegyverem erejét és adjatok nekem hatalmat, hogy méltó legyek használatára! Holtak istene, add nekem erődet, hogy megölhessem ellenfelemet! Aktiválódj, OGMIOS kaszája! – az aranyló fényesség egy villanással véget ért. Tarantula arca elsötétedett, szemei kéken világítottak. Kezében a kasza teljesen átalakult. A nyél csontokká változott a penge vérvörösen izzott. A penge és a nyél csatlakozásánál egy homokóra jelent meg benne vérszerű folyadékkal.

  - Ez így nem fair! – Roland előbujt egy kő mögül, ahol addig bujkált – Most már egyértelmű túlerőben vagy!

Anna ekkor ért oda – Roland! Minden rendben?!

  - Anna! – Rolandot meglepte a lány felbukkanása. –Te mit csinálsz itt?!

  - Millerék szerint bajba kerültél. Kihallgattam a beszélgetésüket. Idejöttem, mert aggódtam érted!

  - Velem ne foglakozz! Mentsd magad! Tudok magamra vigyázni! Ezért most tűnj el innen!

 Azonban a lány ahelyett, hogy elfutott volna, leordította Roland fejét. – Mögötted!!!

 Roland egy pillanatot sem tétovázott, azonnal félrevetődött, így Tarantula csapása épp, hogy elkerülte.

  - Nem használod a teljes erődet, kölyök! Talán még mindig nem veszed elég komolyan az erőmet? – Tarantula kaszájával egy kört rajzolt a porba és belerajzolta a pók kanji jelét. – Ha nem vagy hajlandó a saját életed védelméért bevetni a teljes erődet, akkor talán másért képes vagy rá.

  Roland későn döbbent rá, hogy mit tervez Tarantula. – Anna! Menekülj innen! Veszélyben vagy!

 Azonban Tarantula szavai megelőzték: - Hívlak téged Fekete özvegy, pókok királynője! Mutasd magad és hatalmadat, hogy az ellenség meghunyászkodjon előtted! Segíts alattvalódnak, hogy tovább szolgálhasson! Mutasd magad, Niger Viduae! – Roland döbbenten látta, hogy Tarantula szavai által egy óriási pók jelent meg Anna mögött.

  - Anna! Menekülj! – de hiába. Tudta, hogy késő. Az óriási fekete özvegy megmarta a lány vállát és eltűnt. Anna arcából kifutott a vér, térdei összerogytak és összeesett.

  - Ne! – Roland ökleivel ütötte a védőburkot, majd miután rájött, hogy ezzel nem megy semmire, Tarantula irányába fordult. – Mit tettél vele?!  Válaszolj te rohadék! Mi történt Annával?!

  - Nyugalom, kölyök. Még életben van. Egyelőre. Azonban ha nem kapja meg az ellenszérumot 15 percen belül, akkor viszont meghal.

  - És hól az ellenszérum?

  - Látod ezt itt? – a kaszáján lévő vörös folyadékkal telt homokórára mutatott. – Ebben a homokórában található az ellenméreg. – Tarantula elmosolyodott. – Most bebizonyíthatod, hogy mennyit ér neked a lány. Mint láthatod az ellenméreg elkezdett lecsepegni. Amint az utolsó csepp is leér, a lány lelke elhagyja földi porhüvelyét.

  - Add ide azonnal az ellenszérumot! – Roland dühödten rohant Tarantula felé. –Miért kell Annát belekeverni a harcba?! Ha velem van bajod, akkor miért kell neki is szenvednie?! – dühében le akarta szúrni Tarantulát, ám ő egy mozdulattal hárította a támadást, és egy jól irányzott ütéssel válaszolt vissza. Roland egy szép ívben végrehajtott repülés után nekirepült a védőburoknak. Egy pillanatig elvesztette eszméletét. Mire újra magához tért Tarantula állt előtte.

  - Hát így ér véget találkozásunk. – Tarantula lassan a magasba emelte fegyverét és lesújtani készült. – Mégse igaz, amit mondtak rólad. Még hogy egy ilyen gyenge alak legyen egy lélekfegyver örököse. Szánalmas. Saját magadat sem tudod megvédeni nem, hogy másokat. Nem érdemli meg egy ilyen gyenge féreg, mint te, hogy éljen.

 Roland rájött, hogy kegyelemre, alig ha számíthat. Tekintete az ájult Annára siklott. – Hát akkor így végződik minden. – gondolta magában. – Sajnálom, Anna! Gyenge voltam. Nem bírtalak megmenteni. Ha egy kicsit erősebb lettem volna, akkor most minden máshogy alakult volna…

 Tarantula lecsapott. Azonban fegyverének hegye a földbe csapódott. Tarantulát nem lepték meg a történtek, egy mozdulattal hárította Roland csapását. – Nem rossz. Ha most nem védtem volna ki, akkor valószínűleg fej nélkül állnék most itt. Látom, végre a teljes erődet veted be ellenem…

  - Add ide az ellenszérumot!!! – Roland hangjából érezni lehetett dühét.

  - Ejnye, kölyök! Csak azért, mert képes vagy egy megszerzett lelket használni, még nem biztos, hogy a teljes erejét képes vagy kihasználni. – egy mozdulattal félrelökte a fiú fegyverét. – Képes vagy használni, de vajon irányítani is tudod? – kérdezte és lecsapott.

 Roland egy pillanat alatt hárította Tarantula támadását és vágott vissza. – Megszerzem az ellenszérumot akkor is, ha meg kell, hogy öljelek érte! – ellenfele vállán egy vágás jelent meg, Roland ténykedése által. – Ez az utolsó lehetőséged. Add ide az ellenszérumot!!!

  Tarantula elnevette magát. – Tényleg azt hiszed, hogy mert egy karcolást tudtál nekem okozni, már rögtön meghátrálok? Hát kölyök, el kell, hogy szomorítsalak. – egy holt lélek jelent meg a semmiből és mestere kezére tekeredett. A seb váratlanul összehúzódott, és eltűnt a lélekkel egyűt. Tarantula végignézett „sérült” karján. – Rögtön jobb. – jegyezte meg.

 Roland döbbenten meredt ellenfelére. Önbizalma lassan elhagyta. Olyan érzése volt mintha valamilyen rejtélyes oknál fogva ereje ellene fordult volna. Roland a fejéhez kapott. Kicsúszni látszott az irányítás a kezei közül. Ráadásul a karján lévő seb is sajgott és még mindig vérzett.

 Tarantula nyugodt, Szintelen hangon szolt Rolandhoz. – Úgy látom ellened fórdúlt a lélek, amit használtál.

  A fiú tekintete a férfira siklott. –Hogy érted ezt?!

  - Az általad megölt lélekvadász lelkét akartad felhasználni, ám mint kiderült, nincs hozzá elég erőd, hogy irányítsd.

  - Kinek a lelkét? – kérdezte Roland egy kissé összeszedve magát.

  - Te úgy ismerted, hogy Jessica. Ha nem tudnád, akkor elmondom. Ő volt az egyik legkeresettebb lélekvadász. 1000000 volt rá kitűzve élve, vagy halva. Nem csodálom, hogy nem bírod betörni a lelkét.

  - Mit érek el azon vele, ha egy lelket irányítani tudok?

 Tarantula a kaszáján lévő homokórára tekintett. – Felőlem húzhatjuk az időt, kölyök. Csakhogy figyelmeztetlek. A lánynak 3 perce maradt. Ha ez idő alatt nem kapja meg az ellenszérumot, akkor halott.

 Roland rádöbbent, hogy valószínűleg neki sincs több ideje hátra az életből. Fel akarta adni a küzdelmet, azonban ekkor váratlanul visszatért belé az erő. Egész testét átjárta és érezte, hogy kapott egy utolsó esélyt. Meglepte ez az erő. Még sosem érzett ehhez hasonlót.

 Tarantulának feltűnt a fiú ereje. – Lám-lám. Végre egy lélekfegyver örököshöz méltó erő. Kár, hogy nincs már időm arra, hogy lerendezzük ezt a harcot rendesen. Sajnálom kölyök. de be kell, hogy fejezzem. – a megszokott módon ujját levágva vérrel felírt 3 jelet kaszájának pengéjére. – Eléggé erősnek tűntél, de sajnos el kell, hogy pusztítsalak. Köszönetet kellene mondanod nekem! Nem fogsz szenvedni, és nem kell látnod a szeretteid halálát. – Kaszájának kékes fénye feketére változott. Halott lelkek kezdtek el körülötte szálldosni. Tarantula halkan kántálni kezdett, majd miután végzett így szólt. – Viszlát, kölyök! Szenvedni nem fogsz. – kaszáját belevágta a földbe, miáltal egy fekete színű kör jelent meg körülötte. Halkan ennyit szólt: - A Fekete Tarantula Átka! – kőr lökéshullámszerűen végig száguldott a harctéren, mindent letarolva. Porfelhő szálldosott a terület felett. A bokrok, a szikladarabok, sőt még a fű is eltűnt Tarantula pokoli támadása által. – Még jó, hogy a holt lelkeim segítségével újra lehet éleszteni. A mester biztosan jobban örül egy általunk irányítható szolgának, mint egy erős ellenségnek… - idáig jutott elmélkedésében, amikor váratlanul egy támadás következtében elvesztett bal karját. A fájdalommal mit sem törődve támadója felé fordult. Farkasszemet nézett a vele szemben álló sárkánnyal és az alatta álló Rolanddal.

  - Nuada?.. Ez lehetetlen! Hogyan voltál képes megidézni őt?! Hogyan?! Eddig csak négy ember volt képes megidézni őt, de ők is csak a lélekfegyver segítségével! De te szimplán, fegyver nélkül csináltad… Hogyan?!

 Roland helyett a sárkány válaszolt. – Csak az képes megidézni, akinek igaz a lelke. Ők méltók arra, hogy segítsem őket. Azonban ennek a fiúnak olyan a lelke, mint az eredeti gazdámnak, kinek mindig fontosabb volt mások élete, mint a sajátja. Ezért segítem őt mostantól. Hogy elpusztíthassa a hozzád hasonló férgeket! Akik képesek voltak eladni lelküket a Fekete Tarantulának, csak azért, hogy halhatatlan lehessen. A lelkedet adtad a hatalomért! Megérdemled, hogy úgy halj, meg, ahogy azok, akiket megöltél. És most add oda az ellenszert a fiúnak!

  - Miért tenném? – nevette el magát Tarantula. Halhatatlan vagyok! Nem vagy képes megfélemlíteni! Felejtsd el! A lány halott! Már egyikőtök se segíthet rajta! Különben is fogytán a lélekerőd. Nem bírsz sokáig itt maradni. Távoznod kell. Viszlát Nuada! Add át üdvözletemet a halott társaidnak! – elnevette magát, azonban a mosoly az arcára fagyott. Ugyanis Nuada utolsó lélekerő morzsáival támadott és kiütötte a kaszát Tarantula kezéből. A kasza a földre esett és a rajta lévő homokóra eltörött. Nuada eltűnt, Roland zihálva térdre rogyott. Tarantula odasétált a fegyveréhez. – Megleptél kölyök! Az a szerencséd, hogy az utolsó támadásom az összes lelki erőmet elemésztette. Azonban a lánynak peche van… - felemelte a kaszáját és a törött homokóra darabjait nézte. – az ellenszérum eltörött. Most egyelőre életben hagylak. – jelentette ki Tarantula. Mintha csak köd vette volna körül, elkezdett eltűnni. – Viszlát, kölyök! Még találkozunk, abban biztos lehetsz. – eltűnt. Roland egyedül maradt. Feltápászkodott könnyeivel küszködve. Tudta, hogy minden elveszett. Nem képes megmenteni Anna életét. Az ellenszérumot tartó homokóra széttörött az ellenméreg szétfojt.

  - Miattam kellett meghalnia! – térdre rogyott – Nem voltam képes, hogy megmentsem. Nem vagyok méltó erre az erőre, ha még azt sem tudom megmenteni, akit szeretek… - a hold fénye megcsillant az egyik szilánkon lévő rubintvörös cseppen. Egy pillanatig némán meredt az ellenméreg utolsó cseppjeire. Óvatosan felemelte a szilánkot és felállt. Vigyázva nehogy elcsepegtesse, odalépett a lányhoz és felemelte annak fejét. Az élettelen ajkak közé csepegtette a vörös folyadékot. – Lehet, hogy még nem késő… - miután az utolsó csepp is legördült a lány torkán, Roland a lány pulzusát nézte. A gyenge és rendszertelen szívverés egyre gyengült. Azonban hirtelen erősödni kezdett. Roland megkönnyebbült, szinte biztos volt benne, hogy Anna túléli. Felkelt a lány mellől. Azonban váratlanul elsötétedett előtte a világ és összeesett. Elvesztette eszméletét.

nos ennyi. vazze asszem lekell jegelnem az ujjaimat.nos akk viszlát legközelebb.Szasztok!

Nyitány a drámai küzdelemhez...

Jó estét, jó szurkolást! Avagy egy újabb fáradalmas munkával összehozott fejezet töredék. Mint már a cím is mondja, ebben a fejezetben rákészülünk az első drámai küzdelemre.

Na, jó bevallom, igazából semmi köze a harchoz csak annyiban hogy... hűha, nem tok mit mondani, mert akkor elsütném a poént. Na, hát akkor inkább annyit mondok, ami már kiderült...

AZ ELŐZŐ RÉSZ TARTALMÁBÓL: drága főhősünk egy holló segítségével nyakig belegázolt a guanó elnevezésű matériába, ami nem éppen kellemes dolog, lássuk be! Nos, ez a rész ezzel egy időben játszódik. és ha szemfülesek lesztek akk tudtok olvasni a sorok között és akkor már meglehet, hogy sejteni fogjátok, hogy kik lesznek azok a szerencsések, aki majd a főhősünket segíteni fogják. nos, legyen ennyi elég! 

Jó olvasást!

                                                               5. Fejezet

                                                                                       2/4

   9-et ütött az óra. Peter Miller az ablakhoz gurult. – Úgy látom késnek. – jegyezte meg. Nora elgondolkodva ült a vacsora asztalnál. Peter észrevette húga nyugtalanságát. – Valami baj van, Nora?

  - Nem vagyok benne biztos teljesen, de mintha egy nagyon erős gonosz kisugárzás lenne a közelben. – váratlanul felpattant. – Peter! Óriási baj van! – kiáltotta és visszaroskadt székébe mellkasára szorítva a kezét. Peter odagurult melléje.

  - Nora! Minden rendben?! – kérdezte aggódva.

  - Nyugalom… minden rendben. – nyögte a lány.

  - Az nem úgy néz ki! – jegyezte meg Peter. – Mi történt?

  - Nem vagyok benne teljesen biztos, de mintha Roland Tailer lélekenergiáját éreztem volna a gonosz kisugárzás felé közelíteni.

  - És be tudod határolni, hogy pontosan hól található ez az erő?

  - Pontosan nem tudom. Mint tudod, nem vagyok felderítő. – jegyezte meg Nora. – Az biztos, hogy a közeli erdőben van valahol.

  - Mit keres Roland Tailer egy erdőben ilyenkor? – kérdezte Peter csak úgy mellékesen.

  - Kérdezz könnyebbet! – felelte Nora.

 Ekkor csengettek és néhány másodperc múlva egy komornyik lépett be és jelentette: - A Tailer család megérkezett, Mr. Miller.

 Petert megnyugtatta a bejelentés. – Ezek szerint nincs semmi gond. Nora tévedett.

 Így szólt a komornyikhoz: - Engedje be őket!

 Az ajtón belépett Sarah, Lucy és Anna. – Jó estét! – köszönt Sarah. – Elnézést a késésért! Pár kilométerre innen lerobbant az autónk. Onnan gyalog kellett jönnünk.

  - Jó estét! Nincs semmi baj. Nem késtek sokat. – Peternek ekkor tűnt csak fel Roland hiánya. – Már megbocsájtson Mrs. Tailer! Megtudhatnám, hogy Roland hól van?

  - Ő nem sokára itt lesz. – válaszolt Sarah. – Megvárja a szerelőket és utánunk jön.

 Peter elsápadt. – Tehát, Roland most egyedül van?! – kérdezte Szintelen hangon. Megpróbálta palástolni kétségbeesését.

  - Igen. – felelte Sarah megijedve. – Talán valami baj van?

 Peter azonban nem felet. Odagurult Nora mellé és kérdezett tőle valamit. Miután meghallgatta a lány válaszát, így szólt: - Egy pár percre magára kell hagynunk önöket. Egy kis megbeszélni valónk akadt Norával. Türelmüket megköszönöm! – szólt és elhagyták az ebédlőt. Végig mentek a folyosón, majd bementek egy ajtón, Peter irodájába.

  - Most mit tegyünk, Nora?

  - Hagyjuk szerintem… - szolt a lány hidegen. – Ha annyi esze van, hogy kiáll egy nála sokkal, erősebb emberrel harcolni akkor vessen magára!

  - Ugye tudod. hogy arról az emberről beszélsz, aki megmentette az életed? – kérdezte Peter. – Ráadásul tudod jól, hogy ő a lélek katana örököse. Nem hagyhatjuk, hogy baja essen!

  - Peter, drága bátyó! Nem ölhetik meg. Még nem! Még nem szerezte meg a lélekfegyverét. A fegyver nélkül a halála felesleges baklövés lenne.

  - Ez így szép és jó… csakhogy ismétlem önmagam. Nem hagyhatjuk, hogy baja essen!

 Nora ismerte már a bátyja gondolatmenetét annyira, hogy tudja, mit kell tennie. Felvette az íróasztalon lévő telefont és tárcsázott. A telefon kicsengett. Peter kivette a lány kezéből a készüléket.

  - Igen? – hallatszott a vonal másik oldaláról.

  - Itt Peter Miller. Az 514-es kód lép életbe! Ismétlem! Az 514-es kód lép életbe! Ismertessék az ellenség pontos helyét! Ha megvan, akkor azonnal két elitosztagost küldeni a helyszínre! Feladat: Roland Tailer nevű személy kimentése és biztonságba vivése!

  - Igenis! – válaszolt egy rémült hang. – Kit küldjünk, uram?

  - Ők ott tartózkodnak jelen pillanatban a bázison?

  - Igen uram! Most nem rég jelentkeztek szolgálatra.

  - Akkor azonnal beszélni akarok velük!

  - Azonnal uram!

 Peternek fél percet se kellett várnia, egy ismerős hang szólt a telefonba. – Üdv, főnök! Mi ez a nagy felhajtás?

  - Jó estét, Nicole! Átadták a küldetés részleteit?

  - Igen. Most futom át őket. – Egy kis csönd következett, Peter már azt hitte, hogy megszakadt a vonal, amikor a telefon újra megszólalt. – Ejha! 514-es kód! Ilyet is régen láttunk már!

  - A legfontosabb a fiúnak nem szabad, hogy baja essen!

  - Nyugalom, főnök! Elintézzük!

  - Induljatok! – Peter lerakta a kagylót.

  - Nos, akkor most mi legyen? – kérdezte Nora.

  - Mi semmit se tehetünk. Most már minden azon múlik, hogy mennyi idő kell nekik, hogy odaérjenek.

  - És ha elkésnének? – kérdezte Nora.

  - Akkor valószínűleg Roland halott lesz… - szólt Peter hidegen.

 A Folyosóról gyors léptek szava hallatszott majd egy ajtócsattanás. Azonban egyikük se figyelt fel rá.

  - Megtudtál valamit Roland családjáról? – kérdezte Peter.

  - Igen is meg nem is… - válaszolt Nora. – Megtaláltam a születési anyakönyvi kivonatát és az összes bizonyítványát, továbbá egy rakás értéktelen információt.

  - Mit tudtál meg a szüleiről?

  - Nem sokat. Apja meghalt egy autóbalesetben, amikor 2 éves volt. Semmi többet nem tudtam meg.

  - És az anyja?

  - Nos, ez már érdekesebb volt. 15 éves koráig rengeteg információ. Bizonyítványok, tanulmányi versenyek, sport sikerek, minden féle. Azonban ekkor képszakadás és a legközelebbi információ róla az, hogy megszületett Lucy nevű lánya.

  - Ez érdekes. Vajon hová tűntek az a hiányzó évek?

  - Épp ez az! Senki sem tudja! Végig vizsgáltam az összes adatbázist. Semmi! Abszolút semmi!

  - Mi lehet az oka ennek? – tette fel Peter a költői kérdést.

  - Szóljunk nekik? – kérdezte Nora váratlanul.

 Peter tudta, hogy sor kerül előbb-utóbb erre a kérdésre is. – Nem hinném, hogy jó ötlet lenne elmondani az igazságot Mrs. Tailer-nek.

  - Miért is?

  - Próbáltad már megállítani a kölykeit védő anya tigrist?

  - Ennek mi köze az ügyhöz?

  - Csak annyi hogy ha Sarah Tailer megtudja, hogy a fia ilyen veszélyben van akkor esélyünk se lesz Roland közelébe kerülni.

  - Elég gyönge egy magyarázat.

  - Az anyai ösztönök mindennél erősebbek. Ezt jegyezd meg jól, Nora! Pár év múlva meg fogod ezt tapasztalni, mint feleség és anyuka.

  - Előbb vágom le a karomat, mint hogy egy férfi befogjon engem rabszolgának a „házasság szent köteléke” címen. – jegyezte meg epésen Nora.

  - Rád bízom. A te életed a te döntésed. – válaszolt Peter nyugodtan, majd megjegyezte. –Szerintem ideje vacsorázni, menni. A végén még a vendégek azt hiszik, hogy nagy a baj.

 Végig mentek a folyosón és bementek az ajtón. Mind ketten meglepetten néztek Anna üres székére.

  - Anna hól van? – kérdezte Peter.

  - Kiment a mosdóba. – válaszolt Sarah. – Vagyis nekünk ezt mondta, de kezdünk érte aggódni, mert már vagy negyed órája ott van.

  - Na b**d meg! – jegyezte meg Nora halkan. – Peter arra gondolsz, amire én?

  - Ha arra gondolsz, hogy egy bizonyos személy meggondolatlanságával óriási bajba keveri magát, akkor igen.

  - Valami hasonlóra gondoltam én is. – jegyezte meg Nora. – Most akkor mi legyen?

  - Marad a terv. Semmi nem tudhatnak meg. Mi már úgy se tehetünk semmit. Most már csak reménykedhetünk, hogy Nicole és Daniel hamarabb érnek oda, mint hogy késő lenne. – Peter a vendégei felé fordult. – Anna szerintem nem sokára visszatér. Azt javaslom, álljunk neki a vacsorának! Jó étvágyat mindünknek!

jó hir remélem nektek hogy következő rész egy igazán izgalmas harcot fog tartalmazni.

nos hát köszönöm az olvasást. Sziasztok!

Egy holló nem csinál nyarat.

Avagy minimum kettő kell hozzá... üdvözletem kedves olvasók! egy újabb hét egy újabb fejezet...
ez nem jó! más szlogen kell! na akkór egy új nap egy új bejegyzés!
ez sem jó! ááááááááh.... le van sz@rva! nos a lényeg,hogy itt a következő bejegyzésem és a hozzá kapcsolódó fejezet töredék.Sikerült elérnünk a hihetetlen 5. fejezetet!!!!!!!!!JIPPPPYYYY!!!!!
Eme fejezet elején abszolút semmi izgalmas nem történik ha nem számitjuk azt hogy... NA EZT MAJD ELOLVASSÁTOK...
Most viszont még húzom egy kicsit az időt, hogy még ne tudjátok olyan gyorsan leszólni a fejezet eme részét.na jó nem leszek gonosz... jöjjön a  következő fejezet! Függény szét és indulhat az előadás!!!!!!

                                                                  5. Fejezet

                                                                        1/4

  - Messze van még? – Lucy már kissé türelmetlen volt. 10 Perc múlva kilenc.  El fogunk késni!

  - Nyugalom kislányom! – Sarah Tailer türelmesen viselte lánya sürgetését. – Ha csak nem történik valami, akkor odaérünk kilencre.

  - Mi történhetne? – kérdezte Roland csak úgy unalmában.

  - Sok horrorfilmet láttam, már amiben sötét éjszakán egy elhagyatott úton lerobban a fiatalok kocsija és egy pszichopata sorban, megöli őket. – Lucy megborzongott saját szavain.

  - Na de kislányom! – Sarah nyugtatni próbálta a lányát. – Azok csak filmek. Nincs semmi valóságalapjuk.

  - Amúgy meg nincs is sötét éjszaka. Hisz telihold van. – jegyezte meg Anna.

  - Ráadásul nem is egy elhagyatott úton járunk, hanem egy forgalmas útszakaszon. – szólt Roland.

  - Látod kislányom? – szólt Sarah miközben az utat figyelte – nem kell félned! Különben is, az autóval sincs semmi baj. Kétlem, hogy lerobbanna csak úgy hírtelen. – ekkor, mint ha csak a sors fintora lenne a motorháztető alól fekete füst kezdett el felszállni, a motor lefulladt, az autó lelassult, majd megállt. Az ezt követő jelenetsor komédiába illő volt. Sarah káromkodott egy kiadósat, Lucy sírva fakadt félelmében, Roland a nővére félelmén nevetett, Anna, pedig az elájulás határán állt, annyira megijedt. Pár perc elteltével kissé enyhült a pánik.

  - Nyugalom! – mondta Sarah, kissé összeszedve magát. – Nem történt semmi!

  - Most mit teszünk? – kérdezte kétségbeesve Lucy.

  - Először is felhívjuk az autómentőt. – kezdte Sarah – azonban így el fogunk késni. – elgondolkodott. – Nem tudja véletlenül valamelyikkőtök Millerék telefonszámát?

  - Nem kell elkésnetek – mondta váratlanul Roland. – Ti mennyetek! Gyalog egy negyed óra alatt odaértek. Én addig megvárom a szerelőt.

 Mindhárman meglepetten néztek a fiúra. – Te itt akarsz maradni? – kérdezte Sarah bizalmatlanul. – Tehát még egyszer hogy jól értem-e! Itt akarsz maradni, hogy mi ne késsünk el? Hól itt a bökkenő, fiam?

   - Nincs bökkenő. Ti hárman megjelentek a vacsorán és elmondjátok, hogy mi történt. Addig én bevárom a szerelőt, megadom az adatokat, és ezután elindulok utánatok.

  - Rendben, Roland! – Sarah még mindig bizalmatlan volt, fia önfeláldozásával kapcsolatban. – Akkor, mi most elindulunk.

  - Én nem megyek innen sehová! – jelentette ki Lucy, azonban ekkor fölöttük az egyik ágon egy bagoly huhogott egyet. A lány e huhogás hatására rögtön megváltoztatta álláspontját. – Indulhatunk!

 Anna ekkor odalépett Rolandhoz. – Nem maradhatok itt veled? – kérdezte halkan.

  - Felesleges! Elboldogulok egyedül is. – jelentette ki a fiú – Menny te is! Én majd jövök utánatok.

  - De Roland… - a fiú ekkor vette észre az aggodalmat Anna arcán. -… miért akarsz egyedül itt maradni?

  - MI a baj Anna? – kérdezte. A lány nyugtalansága áterjedt rá. – Történt valami?

  - Nem tudom, hogyan mondjam el. Egyszerűen érzem, hogy valami baj fog történni. Mint ha egy sötét kisugárzás lenne a közelben.

  - Egy sötét kisugárzás? – kérdezte Roland meglepődve – Ezt, hogy érted?

  - Nem tudom megmagyarázni. – válaszolta lány. – Roland. Engedd meg, hogy itt maradhassak!

  - Sajnálom Anna, de ha a megérzéseid igazak, akkor nem hagyhatom, hogy veszélybe kerülj.

  - De Roland! Egyedül akarsz itt maradni?! Mi lesz ha… - itt elhallgatott, azonban Roland befejezte helyette a mondatot.

  -… ha megtámadnak. Ezt akartad mondani?

  Anna némán bólintott.

  - Ne aggódj! – folytatta Roland. – Vigyázni fogok magamra. – rámosolygott a lányra. – Valószínűleg úgy se fog semmi történni. Mi okból támadnának meg? Az állítólagos örökségem miatt? – mondta és elnevette magát.

  - De Roland… - mondta, volna újra Anna, azonban Roland félbeszakította.

  - Semmi „de”! Szépen elindultok most! Én meg tartom itt a frontot.

  - De… - kezdte volna megint Anna, de aztán meggondolta magát. – Rendben. Legyen úgy, ahogy akarod. – váratlanul átölelte a fiút és a fülébe súgta. – Vigyázz magadra! – mondta és eleresztette Rolandot.

  Eközben Sarah befejezte a szerelővel való beszélgetést és eltette a mobilját a táskájába.  – Na akkor ez is megoldva. – Rolandhoz fordult – A szerelő 20 perc múlva itt lesz. Akkor mi most elindulunk. Siess majd utánunk!

  - Rendben anya! – mondta a fiú mosolyogva, ezután a tekintete Anna aggódó tekintetével találkozott és a mosoly eltűnt az arcáról.

  - Akkor majd Millereknél találkozunk! – szólt Sarah.

  - Szia öcsike! – köszönt el Lucy.

  - Vigyázz magadra! – szólt halkan Anna.

  - Sziasztok! – köszönt el Roland. Miután egyedül maradt beszállt az autóba és kényelmesen elhelyezkedett. – Végre egyedül! – jegyezte meg. – Legalább nem kell újra találkoznom Nórával. – elnevette magát. – Érdekes. Pont azzal kellene együtt vacsoráznom, aki a legellenségesebben tekint rám. Még csak meg sem köszönte, hogy megmentettem. Még jó, hogy lerobbant az autó, így nem kellett elme... – ekkor azonban félbeszakította gondolatait egy kopogás a szélvédőn. Roland azt hitte, hogy az autómentő ért oda, azonban amikor felnézett, kis híján felkiáltott meglepetésében. A motorháztetőn ott állt a holló. Roland felismerte. Ugyanaz a holló volt, amelyik már egyszer megijesztette. Teljesen fekete színű és körülvette ugyanaz a kísérteties kékes fény.

  - Hát ez nagyszerű! – jegyezte meg Roland. – A mutáns varjú visszatért.

  A madár, mint ha csak megértette volna a fiú szavait, dühösen károgott egyet.

  Roland úgy gondolta poénosra veszi a figurát. – Jól van, barátocskám! Én kérek elnézést. Holló, nem varjú. – mondta és elnevette magát. Azonban torkán akadt a vidámság, amikor a madár néhány károgás után egy értelmes szót mondott.

  - „Kárr”... Halál... „Kárr”... – Roland e szó hallatán falfehér lett.

  - Mi... Mit mondtál? – kérdezte dadogva.

  - „Kárr”... Halál...”Kárr”... – szólt újra a holló.

  Roland életében először keresztet vetett és imádkozni kezdett. Azonban a holló folytatta mondandóját.

  - „Kárr”... Anna... Meghalni...”Kárr”... – a fiú döbbentem meredt a madárra.

  - Mit mondtál?! – kérdezte kétségbeesve.

  A madár megismételte. - „Kárr”... Anna... Meghalni...”Kárr”...  –ezután felröppent a motorháztetőről.

  Roland úgy pattant ki az autóból mintha csak csúzlival lőtték volna ki. Tekintete a madarat kereste. Meglátta, hogy a holló egy ösvény felett repül, ami bevezet az erdőbe. Roland gondolkodás nélkül utána szaladt. Rátért az ösvényre és követte a madarat. A hold fénye megvilágította Roland előtt az utat. A holló továbbra is az ösvény felett szállt, majd hírtelen eltűnt.

  - Mi a fene... – Rolandot meglepte a madár hirtelen eltűnése. Körülnézett és ekkor döbbent csak rá, hogy pár méterrel előtte az ösvény véget ér és egy irtás kezdődik. Roland kisétált a tisztásra és körülnézett. Sehol senki. A Holló károgása távolról, a mező másik oldaláról hallatszott. Roland elindult a károgás irányába, azonban néhány lépés után megtorpant. Hirtelen megértette, mire gondolt Anna. Egy gonosz kisugárzás és a halál keveréke. Ezekhez hasonlított leginkább az érzés. És ekkor Roland megérezte, hogy nincs egyedül. Valaki figyeli. Nem értette ezt. Eddig még sosem érzett ehhez hasonlót. Gondolatait félbeszakította a holló újbóli károgása. Azonban ezúttal a hang a háta mögül szólt. Roland hátra fordult és kis híján hanyatt esett a döbbenettől. Egy csuklyás alak állt vele szemben, kezében kékes fényű kaszával, vállán a hollóval.

  - Üdvözletem, Roland Tailer! Azért jöttem, hogy megküzdjek veled.

Híha ezt mind begépelni egy kissebb örökkévalóság volt.nos remélem tetszett kedves olvasók.
ha igen akkor kérlek titeket ajánljátok barátoknak, ismerősöknek.
de ha ne talántán nem tetszene akkór ajánljátok az ellenségeiteknek, rossz akaróitoknak.
köszönöm előre is! ezzel sokat segítetek.
Nos akk sziasztok!